A Sárkányfészek (Dragon’s Nest) az első fizetős dlc-vel érkezett, az Underground-al.
Az első pályarészen egy kaput kell kinyitnunk, ami mögül pár ellenség tűnik fel. Enginer-ek küldenek ránk távirányítós autókat, melyek felrobbanva égő hatást okoznak. Ezek mellett Tisztogatókat találunk, melyek szintén égetnek minket. Ehhez a részhez egy gondtalan továbbhaladáshoz ajánlott használnunk egy “semlegesítő segélyállomást” vagy egy Reclaimer-nek a segélyállomását, amely szintén immunitást biztosít a tűzzel szemben, illetve segít életerőnk megőrzésében.
Tovább haladva a második rész előtt egy piros lőszeres ládát találunk(csapat egy tagja kinyitja és mindenki felveheti a lőszereket). A második részhez beérve velünk szemben találunk egy magasabb(könnyen védhető) helyet. Itt szintén ajánlott használni az előbb említett segélyállomások valamelyikét. Továbbra is a tűzé lesz a főszerep és az első részen talált ellenségtípusokat fogjuk látni. A látható NPC-ket leöljük és már jönnek is a Boss-ok. Megfelelő rálátással egy “Taktikai kötelék” egyedi képesség , vagy Támadó/sebző ulti(sokak által ismert nevén) használatával a gyengepontokat lőve könnyen megsemmisíthetők. Erre az időszakra különösen figyelni kell, hogy legyen immunitást biztosító ládánk. (ezt követően egy piros lőszeres ládát találunk)
A harmadik rész egy kisebb teremben zajlik, ahol érdemes az NPC-khez közelebb helyezkedni, nincs nagy létszámról és nehézségről szó, hamar túl vagyunk rajta.
A negyedik, azaz utolsó terem előtt egy kék lőszeres ládát találunk, ahol feltölthetjük készleteinket lőszerrel, repeszgránáttal, illetve elsősegély csomaggal. A lőszeres láda mellett található 2 kapcsoló, melyet közel egy időben kell aktiválnunk. Tovább jutottunk a következő részre, ahol folyamatosan érkeznek majd az NPC-k. Itt időnként 2 kapcsoló aktiválását engedi majd a küldetés nekünk, melyeket szintén közel egy időpontban kell majd aktiválnunk. A főellenség az utolsó két kar lenyomása után semmisül meg teljesen, aki eddig folyamatos égetéssel gyötri majd csapatunkat. Ha ebben az utolsó teremben kifogynánk lőszerből, a terem jobb és bal oldalán is található 1-1 korábban említett piros színű lőszeres láda.
Tippek, tanácsok:
-Ajánlott egy olyan csapattag, aki segélyállomásával az immunitásunkat biztosítja (pl. egy Reclaimer szettel rendelkező ember)
-Néha hasznos lehet egy “Ferro mask” amely égés közben is lehetővé teszi számunkra a tüzelést.
-Az utolsó teremben a karok kapcsolását érdemesebb nagyobb szívóssággal rendelkező vagy rutinosabb csapattagnak végezni, lehetőleg összehangolva a másik kapcsolást végző személlyel.
Jutalom:
–Kihíváson: -270 Főnix credit, némi sima credit és 1 sárga felszerelés láda
-minden sikeres teljesítés során garantált drop: 1 hátizsák és 1 térdvédő véletlenszerűen valamelyik szett itemből
–Hősin: -heti egy alkalommal(karakterenként) itt is beszerezhető 1 egzotikus láda
-350 főnix credit, némi sima credit
-minden sikeres teljesítés során garantált drop: 1 hátizsák és 1 térdvédő véletlenszerűen valamelyik szett itemből
-1 fegyver és 1 sárga felszerelés Tárgy
itt szerezhető Táskánkra “bastille- hő” kinézet